Tovább zsidózhat a Betyársereg
2012-04-03 23:48:41

Tovább zsidózhat a Betyársereg

2011 augusztusában, a 07.31-e és 08.07-e között a Magyar Sziget 2011 rendezvényen történtek miatt sokan feljelentést tettek a Legfőbb Ügyészségen közösség elleni izgatás bűntettének elkövetése miatt. A feljelentők között volt a Nemzeti Etnikai Kisebbségi Jogvédő iroda, a Magyar Helsinki Bizottság, a Magyar Antifasiszta Liga, és számos magánszemély.


A feljelentők szerint a Magyar Szigeten történtek megsértették Magyarország képviselői által 1947. febr. 10-én aláírt, és a magyar törvénytárba 1947. júl. 16-án becikkelyezett Párizsi Békeszerződést, továbbá akár meg is valósítják a 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről 269/A. § és 269/B. § (1).

 

A rendezvényen elhangzott beszédekről a feljelentőknek az volt a véleménye, hogy a roma és a zsidó kisebbség tagjainak egyenlő emberi méltósághoz fűződő jogait sértették valamint alkotmányellenes, rasszista nézeteket terjesztettek, mely összességében alkalmas volt mások megfélemlítésére. A beszédekkel megvalósították a közösség elleni izgatást, mivel a cigányságra, és a zsidóságra gyűlöletre és  meggyilkolásukra uszító kijelentéseket tettek.

 

A  Pest Megyei Rendőr-Főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának Felderítő Osztálya kapta meg az ügy nyomozását és nyolc hónap nyomozás után 2012. április 3-án postázták ki a nyomozást megszüntető határozatát a feljelentőknek.


A határozat arra hivatkozik, hogy a „magyar nemzet elleni közösség elleni izgatás bűntette elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben folytatott nyomozást, mivel a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg a bűncselekmény elkövetése és az eljárás folytatásától sem várható eredmény – ezért megszünteti.


A nyomozást megszüntető határozat indoklása pontosan tartalmazza a sérelmezett mondatokat, megnevezi a szónokot is, vagyis rögzíti, hogy a rendőrség által beszerzett hangfelvétel alapján megállapították, hogy Tyirityán Zsolt, a betyársereg vezetője 2011. 08.04-én a Szent Korona Rádió sátrában – nagy nyilvánosság előtt – többek között ilyen kijelentéseket tett:


 „El kell jutni oda, hogy egy gépkarabélynak az elsütő billentyűjét valaki meg tudja húzni, esetleg akkor, hogyha egy másabb bőrszínt lát.”

„A fajok háborúja zajlik, ezért el kell jutnunk egy szintre, arra, hogy újra agresszívvá, erőszakosakká, szikárakká, mohókká, szinte fenevadakká váljunk”

Bennünk lesz e annyi, hogy le merjünk lőni egy rohadt, tetves zsidót?”


A határozat szerint az is megállapítást nyert, hogy a „ Magyar Sziget 2011. rendezvényen elhangzott hangulatkeltő kijelentések alkalmasak gyűlölet kiváltására, a társadalmi rend és béke, a harmonikus és toleráns emberi kapcsolatok megzavarására.”


Azonban a rendőrség szerint „a közösség ellenes izgatás megállapításához önmagukban a gyűlöletkeltő kifejezések nem elegendőek, ugyanis bűncselekmény csak akkor valósul meg, ha a gyűlöletkeltő kifejezések hatására a sérelem bekövetkezésének reális lehetősége van. Ugyanis a sérelem feltételezett bekövetkezése nem elegendő a bűncselekmény megállapításához.”


A rendőrség tovább is magyarázza: „Jelen esetben a közösség elleni izgatás bűntettére figyelemmel a gyűlöletkeltő kifejezések önmagukban nem felelnek meg annak a fentebb tárgyalt követelménynek, hogy a bűncselekmény csak akkor valósul meg, ha a veszély a sérelem bekövetkezésének reális lehetőségét hordozza, azaz a veszély feltételezett bekövetkezése nem elegendő a bűncselekmény megállapításához.”


A töretlen bírói gyakorlatra is hivatkozik a rendőrség: „mely akkor tekinti megállapíthatónak a gyűlöletre uszítás bűncselekményét, ha a gerjesztő, lázongó magatartás érzelmi előkészítése egy erőszakos magatartás megvalósulásának. A bűncselekmény veszélyeztető jellegéből következik, hogy a megvalósuláshoz nem elegendő csupán a veszély feltételezhető volta. A veszély a sérelem bekövetkezésének reális lehetőségét jelenti, vagyis olyan helyzet fennállását, amikor a folyamatnak a sérelem bekövetkezése irányába ható továbbfejlődése lehetőségeivel számolni kell. Nem elegendő tehát annak előrelátása, hogy a felkeltett gyűlölet akár kiléphet az érzelmek zárt világából és mások számára is láthatóvá válik.”


Fordítsuk le a rendőrség indoklását a sérelmezett szavak vonatkozásában.


Akkor lehet közösség elleni izgatás bűncselekményét megállapítani, ha reális lehetősége lesz annak, hogy az agresszív, erőszakos, szikár, mohó, szinte fenevadakból álló betyársereg eljut oda a fajok háborújában, hogy egy gépkarabélynak az elsütő billentyűjét valaki meghúzza, amikor  egy másabb bőrszínt lát, és lesz bennük annyi, hogy le mernek lőni egy rohadt, tetves zsidót.

 

 

A Belügyminisztérium korábbi közleménye szerint ugyan "nem lehet következmények nélkül félelmet kelteni Magyarországon", és  "folyamatosan figyelemmel követik" a félelmet keltő, a közrendet veszélyeztető eseményeket, és a rendőrség a törvény erejével megakadályoz minden olyan félelemkeltő eseményt, amely Magyarország belső békéjét és közrendjét veszélyezteti és nem engedhető meg, hogy bármilyen etnikai vagy kulturális társadalmi csoporttal szemben radikális szerveződések felléphessenek, ezért "már a tavasszal életbe lépett a szigorított szabálysértési kormányrendelet, amely az egyenruhás bűnözésnek parancsolt megálljt". – ez azonban - a határozat tükrében -  csak  porhintés volt, nem több.

 

Úgy tűnik, a szélső jobboldali radikális és félelemkeltő tevékenységekkel a kétharmad elégedett, és rendőrség pedig semmit nem tesz.

 

Valóban meg kell várni, hogy ilyen beszédek hatására valamelyik betyárnál elszakadjon a cérna  és odamenjen a Lauder iskolához és megkezdje a "tetves rohadt zsidók" kölykeinek a kiirtását?


Súlyos társadalmi problémák nem felismerése vagy felismerést követő nem kezelése, a megoldás halogatása ide vezethet. Aggályos és felelőtlen magatartás ez azok részéről, akik tehetnének az ellen, hogy megakadályozzák egy tragédia bekövetkezését. A szélsőséges szervezetek vezetői nem fogják fel, hogy az általuk korbácsolt indulatok előbb-utóbb öntörvénykezéshez vezetnek, a norvég tömeggyilkosnak is szélsőséges, rasszista nézeteket valló csoportosulásokkal volt kapcsolata, és ha csak egy pszichopata akad, aki meg akar felelni egy betyár szónok szélsőségesek elképzeléseinek, akkor elszabadulhat a pokol.

 

(Előbbiekhez képest az már említésre is alig méltó, hogy a rendőrség az adatvédelmi előírásoknak fittyet hányva a feljelentők lakcímét is egy oszlopban rögzítve közli határozatában, annak ellenére, hogy a feljelentők egymástól függetlenül tették meg feljelentésüket és eddig egymás lakcímét nem ismerték)

8 hónap nyomozás után 8 napig lehet fellebbezni......


Előzmények, nemzetközi sajtó


A The Sun brit lap cikket és videofelvételt közölt a Magyar Szigeten történt eseményekről.

„„Több ezer neonáci részvételével zajló gyűlölettel teli fesztivál”, valamint „nyugtalanító természetű fasiszta gyűlés”, ahol náci emléktárgyakat, Hitler Mein Kampfját, valamint a horogkeresztekkel és az auschwitzi haláltábor kapujának képével ellátott pólókat árulnak – írta a lap újságírója a fesztiválról.  

ELŐZMÉNYEK 1

ELŐZMÉNYEK 2

ELŐZMÉNYEK 3

ELŐZMÉNYEK 4

ELŐZMÉNYEK 5