. Ma Klotild napja van.
A kormány beismerte a Tavares-jelentés igazát
2013-10-10 04:02:37
A kormány beismerte a Tavares-jelentés igazát

A kormány beismerte a Tavares-jelentés igazát

A magyar szocialista EP-képviselők aktív közreműködése nyomán kerültek ki a jobboldali többségű Európai Parlament határozatából a magyar embereket fenyegető szankciók.

 

A Tavares-jelentés néven ismertté vált dokumentum eredetileg komoly pénzügyi és politikai szankciókat tartalmazott Magyarország ellen a Fidesz-kormány politikája miatt. A szocialista EP képviselők ezek kivételéért küzdöttek – volt, aki az előkészítő bizottság tagjaként, más frakcióvezetőségi szinten, más pedig pozíciójából adódó lehetőségeivel élve.


A "Jelentés az alapvető jogok Magyarországi helyzetéről"  címmel végül elfogadott EP-határozat legfontosabb állításait nem csak a jobboldali többségű Európai Parlament, de a Fidesz-kormány is elfogadta. A kormány javaslatára korrigálta ugyanis az Országgyűlés a jelentésben kifogásolt passzusokat a "gránitszilárdságú" alaptörvény immár ötödik módosításával. Ezért ezt egy "baloldali összeesküvés" eredményének minősíteni nevetséges próbálkozás. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a "belső ellenség" irányítja az európai jobboldalt, sőt, a Fidesz és a KDNP frakcióját is.

 

A Fidesz nevetség és szánalom tárgyává, esetenként szalonképtelenné teszi hazánkat Európában, amit a szocialisták minden létező fórumon korrigálni igyekeznek. Nem hagyjuk, hogy a magyar emberek, a magyar gazdaság szenvedjen károkat a bezárkózó, Európa-ellenes kormány miatt.

 

A magyar szocialista EP képviselők a továbbiakban is jó lelkiismerettel, magas szakmai színvonalon végzik vállalat feladatukat, híven hazájukra tett esküjükhöz.

 

Herczog Edit



MTI

További híreink
Megijedt a koronavírustól a nemi erőszakkal gyanúsított lajosmizsei férfi
Egy lajosmizsei férfi, aki a befolyása alatt álló 14 éves lány ellen elkövetett szexuális erőszak vádjával került előzetes letartóztatásba, azt kérelmezte, hogy a koronav...
2020-05-17 12:30:52, Hírek, Kitekintő Bővebben
Szabadon távozhatott a 17 éves lány gyilkosa
Négy év börtönbüntetésre ítélte a bíróság a 17 éves borsodnádasdi K. Csenge gyilkosát, a 22 éves B. Rolandot, írja a Blikk.
2020-03-03 16:30:07, Hírek, Kitekintő Bővebben
Valami baj van a világgal
Felfoghatatlanok a tegnapi kőbányai bestiális gyilkosság részletei. Az áldozat, Kata 23 éves, fiatal lány. Egyedül élt a Kolozsvári utcában egy társasházi lakásban. Az o...
2019-07-31 12:47:40, Hírek, Kitekintő Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Törvényben rögzítik a közterületek ingyenes használatát az augusztus 20-i ünnepre vonatkozóan.
Bővebben >>