Talán nincs is ember Magyarországon, aki ne hallott volna Búvár Kundról. Neve még a történelemkönyvekben is szerepel annak ellenére, hogy nem bizonyított a létezése. A búvárok persze elődjüknek tekintik, első búvárként emlegetik. Bár van, aki azt is vitatja, hogy egyáltalán búvár volt-e.

A legenda szerint a Búvár Kund néven ismert Zothmund lovag, I. András seregének egyik katonája volt. 1051-ben III. Henrik német-római császár megtámadta Magyarországot.  Henrik hadai és hajóhada Pozsonyt hosszan ostromolta, majd a hajóhad váratlanul elsüllyedt, így utánpótlása megszűnt és kénytelen volt kivonulni Magyarországról. A legenda úgy tartja, hogy Henrik hajóinak pusztulását I. András magyar király seregében szolgáló Zotmund nevű katona okozta. A XIV. századból fennmaradt Képes Krónika, mint hitelesnek tekinthető forrás így ír róla:

„…Ekkor a várbéli magyarok találtak egy Zothmund nevű, úszni igen jól tudó férfit, akit elküldtek az éj csendjében a császár hajóihoz. A víz alatt jutott oda, megfúrta az összes hajókat, és ezek hirtelen megteltek vízzel…”

Zotmund létezését és történetét bizonyíthatja, hogy az idézett szöveg részlet után szereplő nevek megtalálhatóak más korabeli dokumentumokban, oklevélben.

Vannak azonban szkeptikusok is. A hajomakett.hu oldalán megjelent cikk a következőképpen bizonyítja, hogy Búvár Kund nem létezett, csupán legenda.

"Nem szorul bővebb bizonyításra, hogy ebben a korszakban, az akkori szerszámok rendkívül kezdetleges volta mellet egy igen nagy testi megeröltetéssel járó vízalatti munka elvégzéséhez milyen nagy teljesítményű fúróeszköz lett volna szükséges. Bizonyos, hogy hajóépítéshez már ebben az időben is a legerősebb, tehát csak nehezen átfúrható tölgyfagerendákat használtak. Továbbá ismeretes a Pozsony körüli Duna-szakasz gyors vízfolyása, melynek következtében egy lehorgonyzott, vagy kikötött hajó mellett úszva kapaszkodni, vagy leállni nem lett volna lehetséges, mert a torrens (romboló) jellegű, nagy erejű vízsodrás a kezdetleges fúróeszközzel dolgozni akaró embert elkerülhetetlenül nekiszorítaná a hajó oldalának és a víz alá nyomná, vagyis minden nehéz munka elvégzése lehetetlen volna."

A szakemberek szerint szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik, hogy egyetlen ember egy éjszaka alatt megfúrja a hajókat és elsüllyesszen egy teljes flottát. De közben pont ebben a cikkben tűnt fel még egy mondat: "Az érdekesség kedvéért kell megemlíteni, hogy már a magyar hajózástörténet ismert legelső időszakában említik az egyetlen útra épült hajókat, amelyeket azért építettek teljesen laza szerkezetűnek és olcsó kivitelben, hogy rendeltetési helyükre megérkezve (ahová tulajdonképpen völgymeneti irányban ´lecsurogva´ jutottak el) könnyen szétszedhetők legyenek és faanyagukat nyersanyagként értékesíthették."

Persze a legendák iránt lelkesedő olvasók tovább gondolták a dolgot:  III. Henrik utánpótlást szállító hajóinak egy része vajon nem sebtében épített, korántsem olyan masszív vizijármű lehetett-e, amit akár egy kisebb csapat is képes lett volna megrongálni? A teljesség kedvéért ideillesztem Bonfini krónikájának vonatkozó részletét, ami egy újabb adalékkal szolgál:

"Akad köztük egy Zotmund nevű férfi, nagyon gyakorlott úszó; ez a kapitány parancsára egy sötét éjjel óvatosan az ellenséges hajók alá úszik, és egy vékony fúróval apránként kilyukasztja azokat. Mire az egész flottát megrongálja, már alig marad ideje arra, hogy az övéihez visszaússzon, nehogy napkeltével tetten érjék. A nemcsak önsúlyukkal, hanem gépezetekkel is terhelt hajók a nap második-harmadik órájában süllyedni kezdenek; nagyobb rész már az elején alámerül a még mindig gyanútlan hajósokkal." Reálisabb elképzelésnek látszik az, hogy csak lassan süllyednek el a hajók, és a legénységnek már nincs ideje észbe kapni.

Ez viszont még mindig csak a magyarok szemszöge. A Google Books egyre növekvő archívumában szerepel egy érdekes mondat: "dagegen wurden (1051) die kaiserlichen Schiffe auf der Donau des Nachts durchbohrt und zu grunde gerichtet". Ami azt jelenti, hogy 1051-ben a Dunán az éj leple alatt a császár hajóit megfúrták és elsüllyesztették. A pozsonyi várat bemutató hivatalos szlovák honlap is ír erről az eseményről amikor a vár védői megfúrták a császár hajóit, bár nevet nem említenek. Kevésbé valószínű azonban, hogy a Képes Krónikákból vették volna át ezeket az információkat, így léteznie kellett valami más forrásnak is.

De lássuk a bizonytalansági tényezőket:

Nem tudjuk például, ezer évvel ezelőtt hogy nézett ki a Duna Pozsony környékén, és azt sem tudjuk, milyen hajókról volt szó. A szakemberek szerint a középkori folyami hajókat azért nem hosszú és magas csatahajónak kell képzelni, inkább egy kis merülésű, inkább lapos bárka lehetett, amit esetleg sebtében építettek és nem védtek annyira, kínálkozó célpont lehet. Ahhoz hogy jelentős kárt okozzanak benne, nemcsak a víz alatt úszáshoz kellett volna érteni, hanem a hajókhoz is, ami azért nem elképzelhetetlen. Nem tudhatjuk, nem voltak-e úgy egymáshoz rögzítve, ami miatt akár nem is kellett az összes hajót megfúrni ahhoz, hogy nagy káoszt okozzanak. A korabeli szerszámokat is jó lenne ismerni.

Ami mégis elképzelhető: III. Henrik az utánpótlást szállító hajóit a folyó picivel távolabb eső, nyugodtabb részein állomásoztatta. Az elhúzódó ostrom miatt szinte minden katonáját a vár alá rendelte, és így a hajókat kisszámú és talán fásult legénység őrizte. A folyót jól ismerő ember akár a sodrást is kihasználva észrevétlenül a hajók közelébe juthatott, és talán valahogy kárt is tudott okozni némelyikben. Amennyiben szerencséje volt, és a mondjuk nem olyan nagyszámú hajóból álló flotta fontos hajóit tudta megfúrni, akkor esetleg tényleg gondot okozhatott a németeknek.

Nem tudjuk, hogyan nézett ki a legendás magyar harcos, az arcképcsarnokunkban egy képzeletbeli magyar vitéz portréját szerepeltetjük, ahogyan ennek a nagyon távoli múltnak hiteles ábráit készítő Kertai Zalán festőművész megálmodta.

Az biztos, hogy Vörösmarty Mihály „A buvár Kund” című, 1829-ben írt versében is ír róla.

Túl a mezőn, túl a hazán,
S a part fölött, a nagy Dunán
     Ki népe zajlik ott?
Föl Endre! Béla! föl magyar!
Ellenhad az, mely vészt akar,
     Ellenség zajlik ott.

Ő az, ki partidon halad
És száz hajót és száz hadat
     Hoz, oh hon, ellened,
A gőgös Henrik az, ki rád
Hoz háborút, és hoz halált,
     S bizik, hogy eltemet.

Föl Endre! Béla! föl magyar!
Pozsonyhoz kell a férfikar:
     A vítt Pozsony remeg. -
S melyik magyar nem megy, ha kell:
Utánok a hon puszta hely:
     Mind harcon termenek.

De a király bús, s Béla szól:
"Csaták miatt ha nyughatol
     Oh ifju szép hazánk?
Teremt-e isten több magyart,
Mig a világ, mig napja tart,
     Ha mink is elfogyánk?"

S fellázad a bú, a harag
Busult szivekben háborog,
     Mint tenger és vihar;
Még inkább vért, hadat kiált
S hirért, hazáért száz halált
     Kész halni a magyar.

Csak barna Kund nem háborog;
De bátor szíve feldobog,
     Mint hegyben a tüzár;
"Halld, Béla, majd ha éj jövend
S a part fölé száll néma csend,
     Ott Kund egy szóra vár."

Csekély a szó, köz a vitéz,
De úgy van mondva, oly merész,
     Hogy nem lehet hazug.
Hős Béla parthoz tart legott,
Hol vészben a megcsapdosott
     Dunának árja zúg.

Járása, mint a rémeké,
Éjfélileg le s fölfelé
     Dobog magányosan;
S még semmi hang, még semmi jel:
Kund nem jő, távol és közel
     A puszta szél rohan.

Ki az, ki a víz szörnyekint
A förgetegre föltekint
     S meg habba öltözik?
Ki vagy te, aki jársz alatt
S ijeszted a futó halat,
     Mely mélyeken lakik? -

Vésztűzben néha vízen át
Henriknek látni táborát,
     S Pozsony kivillanik;
S ím a Dunából szirt gyanánt,
Egy ember kit mély árja hányt,
     Sötéten felbukik.

"Hah Kund te vagy?" s még nem hiszi:
"Hah ember!" őt így kérdezi:
     "Mi dolgod ott alant?"
"Hej Béla! víz hullámiban,
Míg rajta zúgó vész rohan,
     Jó lenni ott alant."

Szól Kund - és ő az - "nézz oda,
Hol Henrik felriadt hada
     Tolong a víz iránt!
Nézd, táborában mint remeg:
Hajóit e kar fúrta meg;
     Hadd vesszen, aki bánt."

S villám tüzénél Béla néz,
Túlparton minden habba vész:
     A zászlók hullanak,
Özön fut rajtok el vadon,
És száz hajón, és száz hadon
     Hullámok omlanak.

Kund hol van? félreköltözött,
De olyat százezer között
     Hős Béla feltalál.
S túl a mezőn, túl a hazán,
Fut, búsong Henrik vert hadán,
     S Pozsony végvára áll.