Meg a hármas metró. VV Viktor kiverte a biztosítékot szombaton hajnalban, és nem csavarta vissza. Orbán Gáspár visszavonul, amikor még el sem indult, de helyes, az önkritika szép erény, még ha miniszterelnök is az apánk (vagy az anyánk, már csak a politikai korrektség miatt is). Ernyei Béla rájött, hogy hetero. Szó sincs uborkaszezonról.  

Viagra Béla felébredt

Ernyedt Béla feltehetően két világsikerű filmforgatás között időt szánt a drága magyar rajongóira is és divatosan coming out-olva tolva kijelentette: ő hetero. He-he, de vicces ez a vénfasz, he-he, aki az elmúlt 30 évben művészi pályája csúcsaként leginkább a farka állapotával kápráztatta el önmagát s a tisztelt nagyérdeműt.

Ernyey Béla fantáziáját megmozgatta a legutóbbi Budapest Pride, a meleg büszkeség felvonulás. A negyven éve Bécsben élő színész szerkesztőségünkhöz fordult, hogy maga is coming outolna. „Nem szeretem, hogy heteróként lassan szégyellnem kell magam” – mondja.

„Bár maximálisan elfogadónak tartom magam, mégis elfordulok a művészfilmek férficsókjainál. És nem szeretem, hogy heteróként lassan szégyellnem kell magam, mert egy avítt, maradi világ dinoszauruszaként tekintenek rám. Ilyenkor kínomban ’coming outolok’, fricskára fricskával válaszolva leszbikusnak nyilvánítom magam” – mondja Béla.

„Ha manapság egy férfi lehet úgy transzvesztita, hogy nőnek öltözik, de közben szakállat növeszt, akkor párnapos borostával is kiderülhet egy férfiről, hogy leszbikus, ha világéletében a nőket szerette” – magyarázza kissé zavarosan hirtelen felriadását Béla, aki a hazai coming outokból, a pride-okból és az ezekre adott reakciókból éppen azt a lazaságot, humort hiányolja, amellyel Ausztriában kezelik ezt a kérdést. Osztrák állampolgárként úgy látja: Conchita Wurst sikerének is egyetlen nagy titka volt: az, hogy hihetetlenül profin, elegánsan és humorral reagált mindenre, még a vaskos beszólásokra is. „Persze, a konzervatív, katolikus Ausztriának sem egyetlen nyeléssel ment le a torkán a szőrös nő” – teszi hozzá a hajdani kommunista katona-toborzó filmsorozat, a Princ, a katona főhőse, aki ma már osztrák-magyar fan, Sir.

Orbán Gáspár Szupersztár

Szóval marha nehéz a Public Enemy-sors. Amikor a cinikus és főleg kozmopolita elektronikus sajtó kipécéz csak azért, mert az apánk – anyád – azért kap egy világeseményre meghívót, mert egy országot képvisel és nem azért, mert jó vidéki gazdaként a fia előtt akar villogni. Egyébként is a repülőjegyet mi fizettük, vagyis ti, ti marhák, mivel az apám miniszterelnök és a ti pénzetekből kapja a fizetését – is -, de ehhez semmi közötök bunkó nép. Te például mit szólnál, ha a kertipartidon vagy négyí milliárd ember nézné, ahogy Putyinnal sütöd a pecsenyét? Azt hogy közszereplő vagy? Egy nagy lófaszt vagy, köcsög újságíró, mindössze szimplán irigykedsz, mert a te apád – anyád – nem volt sose fasza gyerek

Így hát Orbán Gáspár, akit kipécézett a köcsög sajtó, mert semmi keresnivalója nem volt ott, ahol volt, megsértődött és visszavonult – hogy honnan, az még nem derült ki pontosan, mert ha a labdarúgó-karrierjét töri ketté, akár egy bibliai kalácsot, ahhoz valahogyan túl kellett volna lépni a Puskás Akadémia gettóján valami eredményfélét felmutatva a világnak, hogy látod világ, szegényebb leszel, mert már többet nem látsz – s meg sem áll Ugandáig, ahol valószínűleg a világ előtt ismert és elismert tehetségéhez mérten oktatja a labdarúgást. De nem azért, mert az apja egy globális közutálatnak örvendő miniszterelnök és ő meg nem közszereplő.

Bye Gáspár. 

Menüpauze a Szabadság téren

Hiába minden reményteli tiltakozás, körtánc, csendes-ülős meg hangos-cipelős demonstráció, a mű kész, az alkotó valahol pihen. Befejezték a Szabadság téri izé telepítését a két réztollseprű-jellegű szobor éji lepel alatti beemelésével.

Nem tudni mi ez, de csúf nagyon. Bárki, aki elmegy és megnézi a holmit, az ízléstelenség és az anakronizmus emlékművét láthatja, sajnos teljes valójában, akár egy Alien v.s. Predator-film hirdetése. A nap folyamán délelőtt a – főként – szocialista képviselők megjárták a kötelező kűrt, szörnyülködtek és hazamentek, néhányan kiabáltak, brutálisan megdobálták az atletikus angyalalakot nem, nem téglákkal, hanem vérszomjas tojásokkal.

Ilyenkor kár, hogy az intellektus nem képes a radikalizmussal párosulni, legalábbis a magyar közéletben, nem tud lemenni abba az alfába, amibe néha muszáj lenne, mert egy tucat tojás nem csinál történelmet ellentétben egy tojásgránáttal. Vagy a kitartóan s intellektuálisan hónapok óta tüntetőknek tán akkor kellett volna körbetáncolni-sétálni kifulladásig az emlékművet, éjjel, hajnalban, hogy ne férhessen a közelébe az emelődaru. S akkor tessék elszállítani őket zsupkocsival és rögtön álljon oda vagy két környi másik. Vagy az LMP, kiválóan odaláncolhatta volna magát pl., amint tették azt halálmegvető bátorsággal egy kihalt simicska-telep főbejáratától tíz méterre.

Némely facebook-huszár önjelölt politikai babérra ácsingózó még győzelemnek is hirdeti az eseményt, mert 100 napon keresztül sikerült megakadályozni az emlékmás kivitelezését. Nos, keserűen kell tudomásul vennünk, hogy ez nem győzelem, hanem a legteljesebb kudarc és hatalmi cinizmus, amivel kivárták s kiváratták reménytelin a kerek 100 napot és befejezték a horrort s lefejezték a reményt.

Amikor még a magyar nyelvvel sincsenek tisztában a marhái, ugyanis a felirat azt hirdeti, hogy: A német megszállás áldozatainak emlékműve. Ami azt jelenti, hogy az ő tulajdonuk, ami ugye némileg nehezen volna kivitelezhető, a gyakorlatban mindenképpen.

Az arcátlanul sunyi megoldásokat már megszokhattuk a jelen kormány eszköztárából, nagypofájú és agresszív, de csak hatalmi pozícióban: szemtől-szemben aljas és gyáva. Ennek köszönhetően az éjszakai s hajnali órákban emelték be s rögzítették a szobrokat, ezzel az emlékmű elkészült. Szó sincs önkormányzati választásokig tartó taktikázásról, meghátrálásról, elgondolkozásról két gyónás és putyini felláció közt, hogy ezt talán mégsem kéne vagy legalábbis nem így kéne véglegesíteni, ahogy tervezve volt, jobb volna talán valami kis rusztikus félmegoldás, hogy mindenki örüljön bla-bla: á, dehogy.

A téren ma dél körül vagy háromszor annyi volt a rendőr, mint a lamentálva szörnyülködő tiltakozók, akik látható bizonytalansággal méregették, méregetik a förmedvényt és egymást, hogy na, most akkor mi van.

Nincs semmi. Az van.

(forrás: huppa.hu)