. Ma Nóra, Lili napja van.
Keresik a verekedő neonácikat
2013-07-08 23:41:14
Keresik a verekedő neonácikat

Keresik a verekedő neonácikat

A Budapesti Rendőr-főkapitányság csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette megalapozott gyanúja miatt július 8-án nyomozást rendelt el ismeretlen tettesek ellen - írja a police.hu.


A három sértettet 2013. július 6-án 18 óra 20 perc körüli időben a Budapest Pride Felvonulást követően a Budapest V., Szent István körút és Bihari János utca kereszteződése közelében rasszista támadás érte.

 

Elrendelték a nyomozást a Pride-os verés ügyében

 

A neonáci támadók három embert ütöttek és rugdostak meg a Szent István körúton. Orsós János, a Dzsaj Bhím buddhista közösség vezetője, Derdák Tibor, a sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnázium igazgatója és egy harmadik társuk valamivel este hét óra előtt tartott hazafelé a Budapest Pride-ról.

 

A rendőrség másnap arra célzott, hogy a melegfelvonulás után megvert három férfi nem működött együtt a hatóságokkal. A Nol TV felvételén láthatóak az incidens szereplői.

 

Július 8-án viszont a sértetteket tanúként hallgatták ki. A sértettek egyike egy 2013. július 6-án 19:15 időpontban felvett ambuláns kezelőlapot és egy 2013. július 7-én 13:13 időpontban keltezett ambulánslapot, egy másik sértett egy 2013. július 7-én 11:42 időpontban kiállított ambuláns lapot, a harmadik sértett pedig egy 2013. július 7-én 17:27 időpontban kiállított ügyeleti ellátásról szóló igazolást adott be. A kezelőlap és az ambuláns lapok alapján a sértettek külön-külön könnyű testi sértés vétsége miatt magánindítványt, és polgári jogi igényt terjesztettek elő.

 

A bűntetőeljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya fokozott ügyészi felügyelet mellett folytatja.

 

A nyomozó hatóság kéri, hogy aki a történtek szemtanúja volt vagy arról érdemi információval rendelkezik, 2013. július 6-án 18 óra 20 perc körüli időben a Budapest V., Szent István körút és Bihari János utca kereszteződése közelében illetve a Budapest V., Nyugati tér környékén fénykép vagy videó felvételt készített jelentkezzen a 112 vagy 107 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 

2013. július 6-án a Budapest Pride Felvonulást követően a Szent István körúton egy kb. 30 főből álló, szélsőjobboldali csoport a Felvonulásról távozókat fenyegette, szidalmazta, több esetben bántalmazásra is sor került. Aki maga is részese volt hasonló inzultusnak vagy szemtanúja volt az esetnek, kérjük jelentkezzen a jogsegely@hatter.hu címen!

Utoljára frissítve: 2013-07-08 23:44:04

További híreink
Brutális forróság várható a héten
Visszatér a kánikula július első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok felett alakul, a hét második felében a legmelegebb órákban akár 34-39 fok is...
2025-06-30 10:03:32, Hírek, Fókuszban Bővebben
A hajdani Orbán s a jelenkori Magyar
Fura módon tegnap több régi, 25-30 éves felvétel jött elém itt a fb-on. A fiatal Orbán Viktor szerepelt rajtuk - szerényen, udvariasan, tiszta logikával, megnyerően érvel...
2025-06-28 09:18:20, Hírek, Fókuszban Bővebben
Medián: kétharmadot is elérhet a Tisza Párt
Ha sokan elhiszik, hogy a Tisza az esélyes, és egyébként is több okból elégedetlenek, akkor ennek van egy önmagát erősítő hatása a választásokon is – mondta a 444-nek a ...
2025-06-21 08:48:48, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Hosszú várakozás és többszöri halasztást követően magyar idő szerint szerdán, június 25-én, 8óra 30 perckor el...
Bővebben >>