A Magyarországon meghatározott létminimumból megélni lehetetlen. Ezt már mindenki tudja – a létminimumot meghatározó politikusokon kívül.

Pedig ők is indultak valahonnan, és csak nagyon kevesen voltak közöttük olyanok, akik a magasabb társadalmi rétegből kerültek be a bársonyszékbe. Nagyon könnyen és ennél is gyorsabban felejtették el, honnan is jöttek ők. …

Az elmúlt hetekben volt szerencsém ellátogatni a Parlament irodaházába, és elámultam az irodaház parkolójában: már ott tudtam, hogy fölöslegesen jöttem, itt, szociális témában előrelépést elérni nem fogok tudni. … A parkolóban nem holmi Mercedesek álltak, hanem a legfelső kategóriák: Saab, Volvo, és olyan kétüléses, élénk színű sportautók, amelyek márkáját fel sem ismertem, mert nem igazán látni azon a környéken, ahol én élek. Nálunk ugyanis nem fölfelé nyílik a kocsik ajtaja, hanem oldalra. …

Hát, kérem szépen, azok, akik ezeket az autókat vezetik és fenntartják, ők döntik el, milyen pénzösszegből lehet, igaz, minimális szinten, megélni egy hónapban Magyarországon. Azok is ők, akik szociális kérdésekben törvényeket hozhatnak úgy, hogy fogalmuk nincs arról a világról, arról az életről, amely fölött ítéletet hoznak.

Olyan megyében élek, amelyben a létminimum összegét sem éri el a fizetés, ahol a munkanélküliség egyre nagyobb, és amely megyét még három, a miénknél is szegényebb megye veszi körül. Nálunk nem a butikok virágoznak, hanem a turkálók, nem a piacon vásárolnak zöldségeket és primőrárut, hanem „lebengészik” a szabadon hagyott kertekből (piac is kizárólag szombat délelőtt van csak, nem minden nap. ..). Nálunk a Nemzeti Dohányboltban nem cigarettát vásárolnak, hanem csak dohányt és hüvelyt, az élelmiszerboltok kínálata szinte kizárólag az alapvető élelmiszerekre koncentrálódik, lévén, az egyéb élelmiszerekre nem jelentkezik vásárlóerő (kivéve a nagyobb városokat és a megyeszékhelyeket). Olyan városban élek, ahol vásárlóképes kereslet hiányában, sorban zártak be a boltok. Nincs már bioboltunk, sem könyvesboltunk, sem ajándékboltunk, sem sportszerboltunk, sem zenés szórakozóhelyünk, sem kozmetikai cikkeket, vagy fodrász kellékeket forgalmazó üzletünk. Bár régióközpont (járási központ) volnánk, de még csak közüzemi szolgáltatói-, vagy egyéb szolgáltatói kirendeltségünk sincs (elnézést: Vízművünk azért még van …), azok is megszűntek itt. Még a Tűzoltóságunk is megszűnt, Katasztrófavédelmünk nincs.

Nálunk nem Saabokkal, és nem Volvókkal járnak, hanem 18-20 éves, több esetben keleti gyártású autókkal, amelyek hangja sok esetben nyomja el az éhező gyomrok korgását – persze vannak kivételek itt is, mint mindenhol, de azok is már egyre ritkábbak. Nálunk nem havi 6-800 000, vagy még több forintos fizetésből próbálnak megélni, hanem sok család a havi 40-80 000 forintból kénytelen gazdálkodni. Nálunk csak kevés házon látszik az, hogy bár 20-25 éve épült, de fel volna újítva, vagy rendbe volna téve, akár kívülről, akár belülről. Ugyanis itt nem tudják megfizetni azokat az építőipari költségeket, amelyeket azok emeltek föl, akik házukat állami pénzekből, vagy állami fenntartásból/támogatásból építik, vagy újítják fel.

Azok, akik pergő vakolatú házakban élnek, bizony, a fizetésük mellé nem kapnak lakhatási támogatást, hiszen a milliós fizetésűek ezt elvették tőlük. Úgy vették el, hogy eközben ők mindezt megkapják. … Nekik nem jár sofőr sem ahhoz, hogy munkába járhassanak, igaz, útiköltség térítést sem kapnak, akkor, amikor azok, akik mindezt megkapják, az egekbe emelték a tömegközlekedés árát. Ők nem írhatnak le az adójukból semmilyen költségüket, miközben azok, akik ezt a lehetőséget elvették tőlük, szinte minden egyes költségelemüket visszakapják, adójóváírás, vagy visszatérítés formájában.

Ők nem tudják gyógyíttatni magukat, mert a magyar egészségügy orvos- és eszközhiánnyal küzd, a várólistán pedig, mikorra rájuk kerülhetne a sor, ők már nem élnek, azoknak a döntéseinek a következtében, akik magánklinikákon gyógyíttatják magukat, természetesen várólista nélkül. A rokkantnyugdíjasok megélni egyáltalán nem tudnak, mert azok, akik elvették a százalékukat, nyugdíjasként, havi többszázezres fizetésért ezt eldöntötték. A mi korosztályunknak nyugdíja már nem lesz, mert azok, akik most több százezres nyugdíjuk mellett elvették a fiataloktól a magánnyugdíjpénztárukat, úgy döntöttek: az ő nyugdíjuk most, amíg pozícióban vannak, jóval fontosabb, mint a jövő nemzedékéé.

A kisember nem halmozhat állást, mert azok, akik állást halmozva parlamenti képviselőként hoznak szabályokat, olyan döntéseket hoztak, amellyel megölték a vállalkozói, így a munkahelyteremtési kedvet Magyarországon.

Miért alakulhatott ki ez az áldatlan helyzet? Miért felejtették el, ők honnan jöttek?

A választ az ominózus bizottsági ülés adta: az általuk a végsőkig szétsanyargatott adófizetők pénzén, az állam által számukra megvásárolt i-padokból, laptopokból, és nagyon okos telefonokból (összefoglalva: az internetből) fel sem néztek addig, míg a szakértők beszéltek. Akkor kapták fel a fejüket, amikor szavazni kellett egy törvény, vagy módosítás elfogadásáról, vagy elutasításáról. Na, nem azért kapták fel a fejüket, mert hirtelen érdekessé vált a téma számukra.

Nem.

Megnézték, a mellettük ülő emeli-e a kezét, vagy sem. …

Doody

Fotó: commmunity.eu