Pár hete benyújtásra került a Parlamentben az új Hpt (a pénzintézetek működéséről szóló hitelintézeti törvény). A törvény előkészítésébe nem vonták be a civileket (a Hiteles Mozgalmat egészen biztosan nem, és nem tudunk arról, hogy bármely devizahiteles küzdőtársunkat megkeresték volna). Hamarosan törvény születik.

A Parlament Fogyasztóvédelmi bizottsága sem érezte szükségét annak, hogy meghívja a civil szakértőket a törvénytervezetet tárgyaló bizottsági ülésre. Több mint egy évig kaptuk a meghívásokat, de már hosszú hónapok óta semmi. Valószínűleg nem tetszett amit Dr. Damm Andreával, Barabás Gyulával, Makkos Alberttal, Simó Endrével, Dr. Madari Tiborral, Kovács Lászlóval mondtunk évekkel ezelőtt.

Nézzük, a teljesség igénye nélkül, az új törvénytervezet hiányosságait:

Nem határozza meg a különbséget a devizakölcsön és a deviza elszámolású kölcsön között –  egy mellékmondatban félrevezető és nem valós meghatározás van csak„devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett (a továbbiakban: deviza alapú)”

Meghatározza a kölcsön és a hitel közti különbséget, de később keveri a két fogalmat, ugyanúgy mint pl. a fogyasztóknak nyújtott hitelekről szóló törvény.

A törvénytervezetben egyáltalán nem szerepel olyan szó, hogy árfolyamrés. Így az meg sincs határozva.

Nem határozza meg a fokozottan kockázatos betételhelyezést – olyan betételhelyezést, melyben az elhelyezett összeg kedvezőtlen események bekövetkeztében csökkenhet (a nemzeti valutánkban, vagyis forintban számolva).

Nem határozza meg  fokozottan kockázatos kölcsönt – olyan kölcsönt, ahol a tartozás összege kedvezőtlen események bekövetkeztében nőhet (a nemzeti valutánkban, vagyis forintban számolva).

Nem tartalmazza, hogy semmis az a kölcsönszerződés, mely nem tartalmaz minden költséget, és nem tartalmazza, hogy mi a jogkövetkezménye a semmis szerződésnek.

Nem írja elő, hogy minden felszámolt költséggel szemben szolgáltatásnak kell lennie. Azt sem tartalmazza a törvény előterjesztés, hogy nem létező szolgáltatásnak nem lehet költsége.

Nem határozza meg, hogy egy kölcsönszerződés esetén mi a főszolgáltatás, melyet (mint tudjuk) nem lehet később tisztességtelenség miatt bíróságon támadni.

Nem írja elő annak a kiemelt közlését a szerződésben, hogy sem az Üzletszabályzatot, sem az ÁSZF-t, sem az egyedi kölcsönszerződés pontjait nem ellenőrzi senki. Semmilyen Hivatal, semmilyen Hatóság. A törvény nem szól arról, hogy ezek nem minősített, nem ellenőrzött pénzügyi szolgáltatások.

Nem írja elő, hogy az egyedi szerződéshez kötelező csatolni az Üzletszabályzat, és az ÁSZF-t.

Nem írja elő a kötelező tájékoztatást a közjegyző szerepéről és a közreműködés következményéről a kölcsönszerződés kapcsán.

Nem írja elő annak közlését, hogy a szerződéskötés előtti tájékoztatást, magát a szerződést, valamint a bank futamidő alatti viselkedését csak bíróságon lehet megtámadni, mivel ezeknek a vizsgálatára semmilyen hatóság nem jogosult.

Nem írja elő, hogy kötelező a magyar jog alkalmazása a Magyarországon kötött összes kölcsönszerződésre. Nem írja elő, hogy kizárólag csak magyar bíróság lehessen illetékes eljárni jogviták esetében.

A középárfolyam alkalmazását nem terjeszti ki az összes deviza és deviza elszámolású kölcsönszerződésre.

Nem tekinti egységesnek a deviza elszámolású szerződéseket, különbséget tesz jelzáloghitel szerződés és a többi kölcsönszerződés között.

Nem definiálja a költség szó fogalmát. Nem írja elő, hogy pontosan közölni kell a szerződésben, hogy mely költségek számítanak bele a THM-be („H” értéke) és mely költségek nem.

Nem írja elő ez a törvény, hogy a szerződésnek a THM-t tartalmaznia kell. Csak az EBKM szerepel - „A kereskedelmi kommunikációban – az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott esetekben – fel kell tüntetni a betét egységesített betéti kamatláb mutatóját.”

Nem ír elő számpéldát a kamatváltozás hatásának és árfolyam változás hatásának bemutatására. A megfoghatatlan „feltárja” kifejezést használja – „pénzügyi intézmény feltárja a szerződéses ügyletben az ügyfelet érintő kockázatot”

Nem definiálja a kockázat szó fogalmát.  Véleményünk szerint a kockázat egyrészt az esetlegesen bekövetkező veszélyek felsorolása, másrészt  ennek Ft-ban történő meghatározása a szerződés adataival, harmadrészt  a bekövetkezés valószínűségének megadása. Ha nincs szabályzás, akkor a kockázat szó alatt azt ért a bank amit akar.

Nincs utalás a PTK lakossági kölcsönszerződésekre vonatkozó paragrafusaira. A PTK általános szerződési normákat ír elő. Megengedhetetlen, hogy ezek a normák a pénzügyi fogyasztó számára csorbuljanak.

A bankok pénzteremtési joga nagyon el van rejtve – „elektronikus pénz kibocsátása”. Nincs világosan leírva, hogy a bankok a kölcsönök nyújtásával hozzák létre a pénzt –  „elektronikus pénz: az elektronikus pénz kibocsátójával szembeni követelés által megtestesített, elektronikusan tárolt összeg” és „készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátása: szerződés alapján a készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek az ügyfél rendelkezésére bocsátása.” Nincs törvényileg szabályozva a pénzteremtés korlátrendszere. A nem kellő megfogalmazás nem oszlatja el azt a téves mítoszt, hogy a bankok mindig a betétesek pénzét adják kölcsön.

Nem nyilvánítja ki a törvénytervezet azt a tényt, hogy a deviza elszámolású kölcsönök esetében nincs pénzváltás. Nincs deviza vétel és nincs deviza eladás. Nem szerepel a törvényben sem a „mintha venne”, sem a „mintha eladna”.

Nem írja elő az Ügyfelek kölcsönszerződés előtti kötelező jövedelem vizsgálatát, melyben kötelező figyelembe venni a kockázatokat és azok hatását.

Nem tiltja meg a bankoknak, hogy hazudjanak és elhallgassanak adatokat, információkat. Nincs kártérítési kötelezettség arra az esetre, ha szándékosan megtévesztik, becsapják és félrevezetik az ügyfeleket.

Nem ír elő folyamatos tájékoztatási kötelezettséget a szerződéssel kapcsolatban. A THM ad iránymutatást, hogy össze lehessen hasonlítani a különböző kölcsöntermékeket, habár a különböző termékek különböző mértékű kockázatáról nem ad tájékoztatást. Célszerű lenne a 24 hónapot meghaladó szerződés esetén előírni kötelező tájékoztatást. Évente a THM képlet szerint kelljen kiszámolni egyfajta valós költség mutatót (nevezhetjük pl: VKM-nek), és szerződés megszűnése esetén szintén. A VKM számítás során a havonta fizetett törlesztő részletek kerülnek be a képletbe, a jövőbeni törlesztéseket pedig az utolsó törlesztő részlettel számolja. Ezáltal az adós folyamatosan tudja, hogy mennyibe kerül neki a kölcsön. Ezzel a tájékoztatással meg lehet állapítani, hogy melyik kölcsönnel „járt jobban” a fogyasztó.

Nem szabályozza a törvény az opciós jog meghosszabbításának lehetőségét.

Szó esik a törvényben kamatváltozásról, viszont a kamatláb változásának lehetőségéről és módjáról, a referencia-kamatlábat kivéve, nem. Mintha a törvényalkotó keverné a kamatláb és a kamat fogalmát.

Nincs tisztázva a törvénytervezetben a forrás szó jelentése - „kizárólag azokat a költségeket és díjakat számíthatja fel devizában, amelyek az adott szerződés teljesítésének és fenntartásának érdekében a deviza forrás megszerzésével közvetlenül kapcsolatban állnak, ide értve…” E megfogalmazás alapján nem lehet eldönteni, hogy indokolt-e bármilyen költséget is devizában felszámítani. Köztudott tény, hogy a „devizahiteleknek”, mint banki eszközök, a mérlegekben csak nagyon kis arányban van forrás oldalon devizájuk. Ha van is deviza, az leginkább egy más deviza, pl: eszköz CHF, a forrás pedig USD.

A kezelési költség nincs egyértelműen szabályozva a törvényben, egyrészt lehetséges - „…a deviza forrás megszerzésével közvetlenül kapcsolatban állnak, ide értve a kamat jellegű kezelési költséget”, másrész nem – „Jelzáloghitel-szerződés esetén a pénzügyi intézmény a fogyasztó szerződésszerű teljesítése esetén nem számíthat fel a kamaton felül rendszeresen fizetendő kamat jellegű díjat vagy költséget…” Semmi nem indokolja, hogy a bankok a kamaton kívül bármi mást is felszámoljanak a kölcsönszerződés futamideje alatt. Egyedül a kamatnak a szerepe, a feladata a banki költségeknek és a bank hasznának a biztosítása – „kamat: az adós által a kölcsönnyújtónak (betételhelyezőnek) az elfogadott betét vagy az igénybe vett kölcsön használatáért, kockázatáért fizetendő, a betét- vagy kölcsönösszeg százalékában meghatározott, időarányosan térítendő (elszámolandó) pénzösszeg vagy egyéb hozadék” Ismereteink szerint egy betétes sem kap semmilyen kezelési költséget a banktól kiegészítendő a kamatot.

Nem rendelkezik a törvény annak a kockázatnak az ismertetéséről, ha a fogyasztó késedelembe esik (pl. munkanélküliség, tartós betegség, családi tragédia) és emelkedik a törlesztő részlet – „referenciakamat különbségét (a felárat) a pénzügyi intézmény egyoldalúan a fogyasztó számára kedvezőtlenül kizárólag akkor módosíthatja, ha… a fogyasztó egy havi törlesztő részlettel negyvenöt napot meghaladó fizetési késedelembe esik vagy…” Nincs szabályozva a felár növelés maximális mértéke, sem pedig az, hogy a fogyasztó mikor, milyen feltételek teljesítése esetén kerülhet vissza az eredeti, számára kedvezőbb kategóriába. Elképesztő, hogy azt büntetik, aki amúgy is nagy bajban van, ahelyett, hogy a bank segítséget nyújtana.

Nem ír elő egyértelmű követelményeket, hogy a banki kivonatnak miként kell kinéznie és milyen tartalommal kell bírnia. Egy banki kivonat sem egyszerűbb, mint egy villany- vagy gázszámla, még sincs törekvés a törvényben az egyszerűsítésre, érthetőbbé tételre. – „köteles egyértelmű, közérthető és teljes körű írásbeli kimutatást (kivonatot) küldeni”. Ezen azt ért a bank amit akar, nagyon jól ismerjük hogy ami nincs teljesen pontosan körülírva, azt a saját javukra értelmezik.

Előnyben kell részesíteni az írásbeli tájékoztatást a közzététellel szemben –„az érintett ügyfeleket postai úton vagy más, a szerződésben meghatározott tartós adathordozón értesíteni kell. A módosítással kapcsolatos tájékoztatást elektronikus kereskedelmi szolgáltatás nyújtása esetén az ügyfelek számára folyamatosan és könnyen hozzáférhető módon, elektronikus úton is elérhetővé kell tenni.” Az „elérhetővé kell tenni” az kevés, nem elégséges. Az az elvárás, hogy az ügyfelek esetleges változások után kutatva folyamatosan bejárjanak a bankfiókba, vagy időszakosan átnézzék a bank honlapját, és ott megállapítsák azt, hogy történik-e a számukra bárminemű változás, az enyhén szólva is életszerűtlen, és egyáltalán nem fogyasztóbarát. A mai világban nem lehet probléma az, hogy az ügyfelet egy e-mailben kötelező legyen tájékoztatni a változásokról. Ha terjedelme miatt nem lehetséges, akkor a figyelemfelkeltés is elegendő lehet úgy, hogy a bank a holnapjára mutató linket küld a változással érintett ügyfeleinek az értesítő e-mailben, és így az ügyfelek tudomására jut az, hogy változás lesz, nézzen utána. Elvárható, hogy felhívják az Ügyfél figyelmét arra, hogy a változás az Ő saját szerződésével kapcsolatban milyen következményekkel jár. Ez az értesítés és számszaki tájékoztatás netbankon keresztül egészen konkrétan, és az ügyfél azonosításával együtt meg tud történni. Ezt kötelező előírni, mert a bankok, ami nincs előírva, bármennyire is logikus és értelmes, nem végzik el.  Tudjuk, a változtatások szinte mindig suttyomban történnek.

Jelenleg a bankok az ügyfelekre továbbhárítják a  bankokra kiszabott bírságokat illetve az olyan jellegű költségeket, melyek létrehozásakor egyértelművé tette a jogalkotó, hogy nem lehet azokat a fogyasztókra, banki ügyfelekre továbbhárítani. Hiányzik erre vonatkozó előírás és retorzió, ha a bankok mégis megteszik.

Összefoglalás:

Olyanok írták ezt a törvénytervezetet, akiknek fogalmuk sincs sem a devizahitelezéssel kapcsolatos problémákról, sem az elmúlt évtized GVH, Ombudsman, kormánybizottság, parlamenti bizottság (stb.) megállapításairól.

Szükségesnek tartjuk önálló pénzügyi fogyasztóvédelmi törvény megalkotását. A Htp egészét nézve (lásd: kiegészítő cikk), látható, hogy a bankok életét szabályozza, az alapítástól kezdve a megszűnésükig. Ügyfél és fogyasztó ellenes több helyen elrejteni egy ilyen törvényben a lakosságot érintő, elvileg őket védő jogszabályokat.

Szükségesnek tartjuk új törvény megalkotását civilek bevonásával. Véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy a bankok írják a rájuk vonatkozó jogszabályokat. Véget kell vetni annak az elkeserítő gyakorlatnak is, hogy fogyasztóvédelmi törvények úgy vannak megfogalmazva hogy a fogyasztó nem tudja a szövegét és tartalmát értelmezni. Mint tudjuk a magyar bíróságok sem…

Nagyon súlyos árat fizetett már a fentiek miatt a lakosság és az egész ország.

Kezdjük a változást egy jó törvénnyel.

Szabó József

Fotó: Neményi Márton