A kijelentés jogosságának elismeréséhez egy picit vissza kell menni az időben… A röviden devizahitelezésként elhíresült, de semmilyen hatályos jogszabály szerint kölcsönnek nem minősíthető pénzügyi csalással kapcsolatos érdekvédelem egyik oszlopos tagja a PITEE, 2011 novemberében közzétette Fogyasztóvédelmi Elemzését. Ennek megjelenése után levelezés kezdődött a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével (PSZÁF – mint fogyasztóvédelmi szerv) sérelmezve azt, hogy a deviza nyilvántartású kölcsönszerződések nem tartalmaznak egy olyan költséget, melyet tartalmazniuk kellene, ezért ezek a szerződések semmisek.

A PSZÁF 2002 és 2010 között több alkalommal nyilvános dokumentumaiban költségnek nevezte ezt a fogalmat (az árfolyamrést) de amikor a megkezdődött levelezés során ráeszméltek, hogy ha ez költség, akkor az összes hazai „devizahitel” semmis, akkor hirtelen ezt az álláspontjukat megváltoztatták, és válaszukban kijelentették, hogy az árfolyamrés nem költség. Az ezzel kapcsolatos részletek a PITEE oldalán rendelkezésre állnak az érdeklődők számára. Ami miatt ezt írásom elején meg kellett említenem az, hogy láthatóvá váljon, hogy a PSZÁF fogyasztóvédelmi feladatának ellátása helyett nyilvánvalóan a bankok bármi áron történő fedezésére rendelkezett be.

2011 júliusától a PSZÁF mellett megjelent egy függetlennek beállított „vitarendezési fórum” mely a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) elnevezést kapta.

„A PBT működése során a törvények betartásával biztosítja, hogy döntéseit pártatlanul, befolyásolás-mentesen, csak a konkrét ügyre vonatkozó bizonyítékok mérlegelésével hozza meg. ”

Nézzük meg két példán keresztül, mennyire független a PBT.

Az első a fentebb már említett árfolyamrés kérdése. Hogy az mennyire nyilvánvaló, hogy az árfolyamrés költség, és a szerződésekben szerepelnie kell, arra most nem térnék ki, akit érdekel, az a PITEE oldalán bőséges mennyiségű, és rendkívül közérthető anyagot talál.
Az árfolyamrés érvrendszere eljutott a bíróságokra is, melyek hol úgy foglaltak állást, hogy az árfolyamrés költség, hól úgy, hogy nem az. Tehát nem volt egységes a bírói gyakorlat. A PBT ezzel szemben következetesen kiállt a PSZÁF vadonatúj álláspontja mellett, és minden ebben a kérdésben elé kerülő ügyet a banknak kedvezően ítélt meg, azaz azt mondta, hogy az árfolyamrés nem költség, így nem kell szerepeljen a mértéke a szerződésekben. A PBT több eljáró tanácsból áll, egy tanács 3 tagú. Pontosan nem tudom megmondani hány eljáró tanács van, de 3-4 biztosan. Ez így 9-12 fő.
Meglehetősen életszerűtlen véletlen lenne az, ha - ellentétben a bíróságokkal – ezen 9-12 főből mindegyikük egységesen saját belátása szerint a „nem költség” álláspontot képviselné. Ha a bíróságokon vegyes ítéletek születnek, akkor a PBT-n is meg kéne jelenjen ez a különböző vélemény, de ez nem így történt.
Ezek után tegyük fel a költői kérdést: Vajon független a PBT? (hát persze hogy nem az)

A második példánk egy teljesen más banki hiányosság miatt indított eljáráson keresztül mutatja be a PBT izzadtságszagú bankmentő tevékenységét.
Úgy 2005 óta kötelező a kölcsönszerződésekben a Teljes Hiteldíj Mutató (THM) feltüntetése, két tizedes jegy pontossággal. Ez a szerződés napján érvényes adatok alapján egy hajszálpontosan kiszámítható %-os érték. Ez a THM érték segít az ügyfeleknek abban, hogy az egyes pénzintézetek ajánlatait össze tudják hasonlítani, ezért roppant fontos, hogy ez az érték valós legyen, különben a bank félrevezeti az ügyfelet, és az ügyfél így olyan ügyletet köt, amit a valós adatok birtokában esetleg nem tenne.

Nem teljesen a véletlen folytán, volt szerencsém nem kevés ilyen deviza alapúnak hazudott „kölcsön”szerződést átnézni, és rokoni körben bukkantam egy pici bank gépjármű finanszírozási szerződésében arra, hogy a THM érték bizony nem a jogszabályoknak megfelelően lett kiszámítva. A számítás módszertanába nem kívánok most részletesen belefolyni, a banki számítási hiba viszonylag jelentős.
(de mindegy mennyi, a jogszabályok nem tesznek különbséget, hogy mekkora az eltérés, két tizedes jegy pontosság kell. Nem lehet eltérni sem erre, sem arra - pont!)

A szerződésben szereplő THM érték 16,59%, míg a valós érték 17,05%, azaz a bank a kölcsönt szebbnek mutatta be, mint amilyen az valójában. Kaptam magam, és felvállaltam egy PBT eljárást, pedig ekkor már messze földön hírhedt volt a PBT a görcsösen bankmentő határozataival.
Megírtam a kérelmet, kértem a Hpt. 213§ (1) b) pontja szerint a szerződés semmisségének megállapítását. (tudomásom szerint a PBT még soha nem mondott ki semmisséget)
Jött a PBT válasz, hiánypótlást kértek, és tájékoztattak, hogy szerintük nincs olyan jogszabály, ami az ilyen THM számítási hiba esetén a szerződés semmisségét mondaná ki, ezért módosítsam a kérelmet. Ennek annyiban tettem eleget (félve hogy elutasítanak) hogy kértem a THM számítás hibájának kimondását, aztán ha ez bebizonyosodik, akkor kértem annak megállapítását, hogy milyen jogszabály vonatkozik az esetre, és kértem a jogkövetkezmények megállapítását is.

Eljött az első meghallgatás - amiről egy külön élménybeszámolót lehetne írni, de most nem ez a cél – ahol a bank elismerte, hogy a THM értéket egy bizonyos időszakban valóban nem úgy számította ki, ahogyan azt a jogszabályok előírják.
A PBT ennek ellenére megpróbálta megmenteni a bankot, és kitalálta, hogy ez a banki THM számítás akár jó is lehet, mert a THM rendelet nem mondja ki, hogy egy azonos időpontban érvényes vételi és eladási árfolyamokat kell alkalmazni, hanem csak annyit határoz meg, hogy „10 napnál nem régebbi árfolyamokat kell figyelembe venni”.

Nem terhelem az olvasót azzal, hogy ez mit is jelent valójában, de kb. így néz ki:
Egy kereskedő hétfőn vesz valamit 100 Ft-ért, majd kedden pedig 110-ért. Mondjuk 10% árréssel dolgozik, szerdán eladja a 100 Ft-ért vett holmit 110-ért, csütörtökön pedig a 110-ért vettet 121-ért. Ezek után viszont az árrését úgy nézi, hogy a 121 Ft-os eladást viszonyítja a 100 Ft-os beszerzéshez, és a 10% árrés helyett 21%-os értéket kap, ami ugye egy marhaság. Na, a PBT pont egy ilyen marhaságot talált ki, hogy megmentse a bankot az elmarasztalástól.

Szerencsére a „főnökük” (a PSZÁF Szász Károlya) a Kúriának írt egyik levélben leírta, hogy egy azon időpontban érvényes árfolyamokat kell figyelembe venni, így a PBT meghallgatás 2. fordulójára ezt be tudtam nyújtani, és így már kikerülhetetlen volt annak megállapítása, hogy a THM érték az adott szerződésben nem a jogszabályoknak megfelelően lett kiszámítva.
De a PBT a bankmentésről még mindig nem tett le, és amit a hiánypótlás során kijelentett, ahhoz tartotta magát. Szerinte a Hpt. 213§ (1) b) pont („semmis az a lakossági kölcsönszerződés, amelyik nem tartalmazza a THM értékét”) arra vonatkozik, hogy ha a szerződésben egyáltalán nincs THM érték. Jelen esetben, mivel van, csak nem helyes, ezért szerintük kártérítési alapom keletkezett a bankkal szemben. Mivel kártérítést nem kértem a kérelemben, ezért az eljárást megszüntetik.

Nézzük meg, mi következik a PBT álláspontjából:
 - a tévesen feltüntetett THM érték tehát kártérítési alap. Volt nekem egy (végtörlesztett) jelzálog alapú „kölcsön”szerződésem másik banknál. Annak a banknak is meggyűlt a baja a THM számítással, csak nekik a másik irányba sikerült nem eltalálni a helyes értéket. Ott a szerződésben magasabb THM van, mint a valós. A PBT logikája szerint nekem most aggódnom kellene (ha élne még a szerződés) hogy a bank beperel engem kártérítésre, ez pedig nyilvánvalóan nonszensz. Tehát a PBT ismét teljesen a józanésztől elrugaszkodottan ítélte meg a hivatkozott törvény célját, és hozott ismételten izzadságszagú bankmentő döntést.
 - a PBT logikája szerint a jogalkotó célja az volt, hogy tökmindegy milyen THM érték kerül a szerződésbe, csak kerüljön valami. Ha pedig az ügyfél ezt esetleg kiszúrja, és a banki csalássorozat áldozataként még marad annyi pénze, akkor perelje a bankot kártérítésre. Na, ez a PBT álláspont is a tipikus oka lehetne a sírva röhögésnek, ha ez az egész „devizahiteles” história nem lenne egy nemzeti tragédia, és nem haltak volna bele már ebbe több ezren. Mindezt úgy, hogy a komplett magyar államapparátus vért hányva asszisztált és asszisztál a mai napig ehhez a tömeggyilkossághoz.

A kérdéses PBT határozat részletesen ide kattintva olvasható.

Amikor a PBT (és persze a bank is) meghajlik az érvek súlya alatt, akkor annak okát részletesen nem lehet megismerni. Példa itt. 

Ha viszont a bank javára határoznak, akkor az részletes. Ez kitűnik, ha valaki veszi a fáradságot, és elkezdi olvasgatni a PBT határozatokat. Ezzel a magatartással (is) megfosztják az adósokat attól, hogy tisztába kerüljenek azzal, hogy milyen jogellenes banki trükkök/hibák áldozatai lehetnek. Ezzel a magatartással is bankot ment PBT!

Ha ugyan ez a vita bíróság előtt zajlik, akkor minden nyilvános, ha a PBT előtt, akkor vajon miért nem? Miért takargatja a PBT a bankok szennyesét? Hogy tehet ilyet egy pénzügyi fogyasztóvédelem mellett működő „független” szervezet? A dolga pont ennek az ellenkezője kellene legyen. Ha elmeszeli a bankot valami miatt, akkor az jó eséllyel nem egyedi eset, és ha nem az, akkor a PSZÁF-nek kötelessége lenne az ügyfelek érdekében fellépni!

Esetemben a PBT határozat (szinte kivételesen) azt is tartalmazza, hogy

„az üggyel kapcsolatban a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményez”

Ez azért fontos, mert a PSZÁF állítólag folyamatosan ellenőrzi a bankokat. Amikor ezt a szerződést - amit a PBT-re vittem - megláttam, akkor szereztem belőle még párat. Mind, egyformán ugyan azokat a hiányosságokat mutatta. Feltettem a kérdést a PSZÁF-nek, hogy volt-e vizsgálat az adott banknál THM vonatkozásban, de a PSZÁF válasza a megszokott volt: nézzem meg a honlapjukon - ugye mennyire aranyosak?! – de ott csak 2009-ig lehet visszakeresni a dokumentumokat. A kereshető időszakban nem találtam semmit, így kénytelen vagyok következtetni:
 - a PSZÁF vizsgálódott, de nem talált semmit. Következtetés: a PSZÁF nem tud THM-et számolni.
 - a PSZÁF nem vizsgálódott. Következtetés: mi a fenének vannak ott több, mint 500-an?
 - a PSZÁF vizsgálódott, észrevette a hiányosságot, szólt a banknak, és szép csendben ennyiben maradt a történet. Következtetés: a PSZÁF mutyizik a bankok javára.

A Kúria 2013.07.04-én az ítélet indoklásában kimondta, hogy az árfolyamrés költség, és olyan költség, amit a szerződésben fel kellett volna tüntetni. Mivel ez nem történt meg, ezért az adott kölcsönszerződés semmis. Ezzel a PSZÁF és a PBT is szakmailag megbukott.
Megbukott szakmailag és emberileg Polt Péter legfőbb ügyész is, amikor a Kúria tárgyalás előtt feltett kérdéseire válaszolva – saját maga korábbi álláspontjával is szembehelyezkedve! – nyilvánvaló bankmentési céllal azt állította, hogy az árfolyamrés nem költség, és úgy jó a Kúria előtt lévő szerződés ebből a szempontból, ahogy van. (részletek itt) Polt Péternek a Kúriai döntés délutánján meg kellett volna mondani, hogy szedje a holmiját, és holnap nem kell korán kelni! Persze hogy ez nem történt meg. Magyarországon vagyunk…

Joggal merül fel a kérdés, hogy mi lesz a sok téves korábbi PBT határozattal pl. az árfolyamrés miatt? Perelhetik-e az adósok a PBT-t (PSZÁF-t) a töménytelen hibás döntés miatt? Ha igen, akkor az MNB-be olvasztással jogutód nélkül szűnnek meg, és esetleg pont ezért?

Hihetetlen, de a jelen írásban eddig megemlített kérdések és ügyek csak pici cseppek a tengerben. Aki nem foglalkozik ezzel napi szinten, az el sem tudja képzelni, hogy mi folyik itt valójában és folyamatosan.

Ha pl. egy készüléket, vagy használati tárgyat be kell vizsgáltatni forgalomba hozatal előtt, akkor a pénzügyi termékeket vajon miért nem kellett, és miért nem kell most sem?
Ez is egy termék, egy pénzügyi termék – még a bankok is így hívják – ráadásul igen bonyolult, és alkalmas emberélet kioltására, ahogy ez be is bizonyosodott több esetben.

Foglaljuk össze tehát jelen írás mondanivalóját:

A PSZÁF és a PBT nem hogy nem sikertörténet, hanem a pénzügyi fogyasztóvédelem, és ez mellett a pénzügyi jogalkalmazás szégyenei!
Magyarországon a „devizahitelezés” azért is tudott így elterjedni, mert nem volt, és a mai napig sincs pénzügyi fogyasztóvédelem!

Amely szervek, személyek és szervezetek ezt a feladatot el kellene lássák, azok éppen ellenkezőleg cselekednek, mint ami a feladatuk lenne. Polt Péter a helyén van, Szász Károly a helyén van (bizonyára mindketten minimálbért kapnak) a kormány pedig fejvakargatva jogot akar alkotni, hogy belenyúljon a szerződésekbe, holott a hatályos jogszabályok keretein belül a probléma kényelmesen rendezhető egy jól irányzott közérdekű keresettel. Csak épp nincs, aki ezt a keresetet elindítsa, mert helyette bankmentéssel vannak elfoglalva.

Ennyi ellentmondás, jogtalanság, és igazságtalanság csak és kizárólag központi utasításra valósulhat meg! Mi is az államformánk…?

Orbán Viktor nyíltan kritizálta a Kúria ítéletét, de közben érdemi lépés nincs.
Nem ismerek olyan kölcsönszerződést, melyben a bankok ezt a bizonyos árfolyamrés nevű költségelemet feltüntették volna, azaz jó eséllyel az összes magyarországi „devizahitel” semmis!

Korábbi írásomban már – mely egy országgyűlési képviselőnek készült még a Kúria tárgyalás előtt – részletesen taglaltam, hogy miért a bankok a hibásak a kialakult helyzetért. Mára magas szinten is nyíltan csalásról beszélnek, a CÖF egyenesen büntetőeljárást kezdeményez a bankok ellen, Lázár – amúgy jogosan – leuzsorásozta Csányit, és még sorolhatnám az eseményeket.

Mindezek ellenére annyit nem volt képes tenni a kormányzat, hogy leállítsa a kilakoltatásokat. Az egész helyzetre bátran ki lehet jelenteni, hogy ez pedig a komplett államigazgatás szégyene!

Reménykedem benne, hogy ennek a nyereségvágyból, előre kitervelt, különösen nagy értékre, bűnszervezetben elkövetett csalássorozatnak az összes elkövetője, valamint ennek a fenntartásában ma is közreműködő szereplők egy valódi rendszerváltás során elnyerik méltó „jutalmukat”.

Ha elég sokan kérjük, meg is fogják kapni. Sorban állnak azok, akik ezt garantálják.

         feketelaci

2013.08.14

Fotó: Pitee